
Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó
K. Zsolt nem tudta elfogadni, hogy barátnője elhagyta, úgy döntött megöli a nőt. 2021. szeptember 27-én 12 óra körül megvárta annak VIII. kerületi otthonának lépcsőházában, és késsel támadt rá. A 25 éves nőt többször megszúrta, és összekaszabolta, majd elmenekült a helyszínről.
Mindössze egy órán belül sikerült is rábukkanniuk a rendőröknak egy IX. kerületi társasháznál. Vélhetően magával is végezni szeretett volna, ugyanis megsebesítette magát. Kísérlete azonban csakúgy, mint a barátnőjénél, a maga esetében sem járt sikerrel. A rendőrök mentőt hívtak hozzá, akik kórházba szállították.
Az életveszélyesen megsebesített volt barátnőt szintén kórházban ápolják.
A rendőrség emberölési kísérlet miatt folytat nyomozást a 38 éves K. Zsolt ellen – írja a Police.hu
A címlapfotó illusztráció/ Police.hu

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás