
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
A vádirat szerint a vádlottak 2022. augusztus 2-án Budapesten a III. kerületben, a Golgota - szoborcsoportnál figyeltek fel az egyedül sétáló nőre, akit követtek. Amikor a sértetthez értek, a férfi hirtelen elé ugrott, két kézzel megragadta a nő vállát, majd erőteljesen nekiszorította a közeli kőfalhoz, és megfenyegette, hogy adja oda minden értékét, különben megöli. A nő ekkor kivette a táskájából a mobiltelefonját és közölte, hogy hívja a rendőrséget, melyet hallva a támadó tovább fenyegette, többször is megismételve, hogy megöli, ha nem engedelmeskedik – közölte közleményében az ügyészség.
Kifejtve, hogy ezután egy mozdulattal kitépte a sértett kezéből a telefonját, a válláról pedig lerántotta a táskáját, aminek tartalmát a földre borította, átkutatta, majd kivett belőle 66 ezer forintot és két doboz cigarettát, amit zsebre tett. Mindezt a társa mindvégig figyeléssel biztosította, majd amikor megjelent egy kutyát sétáltató nő, mindketten elfutottak a helyszínről.
A felvételen a vádlottak láthatók, ahogy közvetlenül a rablás után egy közeli boltban vásárolnak.
Az ügyészség a támadókat rablás bűntettével vádolja, és - a rablás miatt korábban már büntetett - férfival, mint különös visszaesővel szemben végrehajtandó börtönbüntetést, míg a büntetlen, bűnsegédként közreműködő női társával szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádiratban. A férfi jelenleg letartóztatásban van, a nő bűnügyi felügyelet alatt áll.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki