
Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat egy férfival szemben, aki halálos fenyegetőzéssel hátráltatta a mentőket testvére ellátásában – állt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteki sajtóközleményében.
Információk szerint a kiskunhalasi férfi tavaly februárban együtt iszogatott testérével és közös ismerősükkel egy helyi vendéglőben, amikor fivére egyik pillanatról a másikra rosszul lett.
A beteghez azonnal riasztották a mentőket, akik jelenlévőktől érdeklődtek a segélyhívást megelőző pillanatokról, miközben megvizsgálták a beteget.

A fotó illusztráció: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala
Az ittas vádlott ezért szidni kezdte a mentősöket és siettette testvére kórházba szállítását, miközben az is elhangzott, hogy megöli őket. Nem sokkal később pedig odalépett testvéréhez, akinek ruhájából elővett egy bicskát, ezzel nyomatékosítva követelését.
A szakemberek ekkor félbehagyták a beteg ellátását és rendőrt hívtak.
A férfival szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozták, amelyben a bíróság fog dönteni.

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban