
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Mukics Dániel tájékoztatása szerint a Puli sétányon lévő négyemeletes társasházhoz három járművel vonultak a tűzoltók. A tűz az egyik második emeleti, bútorokkal és tárgyakkal telezsúfolt lakásban keletkezett, itt találták meg az ötvenes éveiben járó férfi holttestét - ismertette, hozzátéve, hogy egy tizenkét négyzetméteres szobában öt négyzetméteren ágy és környezete izzott, az egész lakás füsttel telítődött.
A tűzoltók a beavatkozás idejére harminc embert kísértek ki a társasházból, az oltás és a ház átszellőztetése után az ott élők hazatérhettek, az épület lakható maradt - közölte a szóvivő.
A tűz keletkezési okának feltárására a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.
Mukics Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagyobb tüzek és tragédiák füstérzékelővel megelőzhetők, mert az a tűz keletkezésekor azonnal hangosan sípolni kezd.
Kiss Ádám, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a lakás újra kigyulladt a helyszíni szemle és a tűzoltók helyszínről történő levonulása után. A visszagyulladás körülményeit is vizsgálják a tűzvizsgálati eljárás során - közölte.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombat délután a honlapján arról tájékoztatott, hogy kigyulladt egy társasházi lakás Budapest XXI. kerületében. A fővárosi hivatásos tűzoltók légzésvédelemben oltották el a lángokat. A beavatkozás idejére húsz embernek kellett elhagynia az épületet. A lakók azóta már visszatértek otthonukba - írták.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen