
Meghalt Bugár Imre
Hétfőn délelőtt fél tízkor érkezett jelzés a katasztrófavédelem ügyeletére, hogy Balatonfüreden kigyulladt egy ház. Az Itató közben egy nádtetős családi ház égett – közölte a katasztrófavédelem.
Kifejtve, hogy a 140 négyzetméteres épület 25 négyzetméteres földszinti nappalijában keletkezett tűz, egy kanapé és egy ágy égett két négyzetméteren. A tűzoltók egy idős nőt vittek ki az épületből, azonban az életét már nem lehetett megmenteni.
A két lakórészből álló házban ketten éltek, az épület lakható maradt. A tűz keletkezési helyét, idejét és okát a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárása fogja feltárni – tették hozzá.
A katasztrófavédelem kiemelte, hogy az épületben nem volt füstérzékelő, pedig a hasonló tragédiák néhány ezer forintért megvásárolható füstérzékelővel megelőzhetőek lennének. A füstérzékelő a tűz keletkezésekor azonnal jelez, amikor még könnyebb megfékezni a tüzet, vagy épségben ki lehet menekülni.
Korábbi tartalmak:

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin