Halálos baleset történt Szekszárdon, megrázó fotó készült a helyszínen

A pontos körülményeket egyelőre nem tudni. 

Halálos baleset történt Szekszárdon vasárnap délután fél három körül – számolt be a police.hu.

A Bartina utcában ismeretlen körülmények között összeütközött két kocsi, majd nekicsapódtak egy harmadiknak, amely az út szélén parkolt.


Az egyik sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A másik autós is megsérült, őt a mentők kórházba szállították.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrség mindkét irányba lezárta az érintett szakaszt, a forgalmak pedig terelni kezdték. 

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2023. május 14. 19:29
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
"Látni akarom a gyerekem!"
Felfoghatatlan, amikor egy kisgyerek azért sír a telefonban, mert nem láthatja az anyukáját, vagy az apukáját. Az el...
Rettegnek a lakók a fegyveres albérlőtől egy budai társasházban - videóval
Fegyveres lakásfoglalóktól rettegnek a helyiek egy budai társasházban - legalábbis ezt állítják az ott élők. A probl...
Újabb világjárvány fenyeget
Ökológiai katasztrófát okoz az ukrajnai gátrobbanás, felbecsülhetetlen a kár, újabb világjárvány fenyegeti a világot...
Holnap hidegfront érkezik
Időjárás-jelentés, 2023. június 10., szombat
A komlótermesztéssel is segítik a régiót
Komlótúrát, sörkóstolót és jótékonysági pikniket szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombón. A program...
Videón, ahogy a Manchester City játékosai magasba emelik a BL-trófeát
A BL-döntő hőse szerint az első félidőben pocsékul játszott
Haaland kínos bukása, a csapattársai mentették meg
Vér és arany - itt A katonaszökevény előzetese - videó
Németek ölik a németeket