
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Halálos baleset történt hétfőn nem sokkal 13 óra előtt a 84-es számú főúton – közölte a rendőrség honlapján. Azt írták, a rendelkezésre álló információk szerint az autó Újkér irányából Nemeskér felé haladt, amikor a 90-es kilométerszelvénynél egy, az út szélén álló fa rádőlt a kocsira. A balesetben a jármű 39 éves utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Győr-Moson-Sopron vármegye területén, Újkér és Nemeskér között történt balesetnél a rendőrök a forgalmat Lövőnél Sopronhorpács felé, Újkérnél pedig Egyházasfalu irányába terelik.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen