
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Egy autó és egy motoros ütközött össze csütörtök délután a régi 5-ös főút mellett Szatymaznál. Azonban nem ez az egy szerencsétlenség történt a nap folyamán. A Szeged365 információi szerint egy nyergesvontató a telephelyéről az 5-ös út felé haladt Kecskemét közelében, amikor a plató vélhetően felemelve maradt, és hozzáért egy nagyfeszültségű vezetékhez. A sofőr kiszállt a teherautó fülkéjéből, ekkor rázhatta meg az áram.

A kép illusztráció: Shutterstock

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi