
Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása
A táblabíróság előre kitervelten elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek az elkövetéskor 14 esztendős vádlottat.
A fiú édesanyja 2022. augusztus 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ormosbányáról a Bács-Kiskun vármegyei Fülöpjakabra költözött az élettársával, mert ott találtak munkát. Egy vele régóta bizalmas viszonyban lévő - és a vádlottat születése óta jól ismerő – barátját arra kérte, hogy a távolléte alatt gondoskodjon a fiáról.
Néhány hét múlva az asszony kérelmet adott be a járási hivatalhoz, hogy a fiút a barátja a családjába fogadhassa. Ezt a döntését a fiú nehezményezte, úgy érezte, hogy az édesanyja elhanyagolja őt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A vádlott egy iskolai verekedésben felmerült szerepe miatt szeptemberben a vele rendszeres kapcsolatban álló szociálpedagógusnak visszatérően ölési szándékáról számolt be, közölve, hogy "leszámol mindenkivel, aki bántotta", de "ártatlan áldozatok" megölése is folyamatosan foglalkoztatta.
Mások előtt is azt mondta, hogy "az ölés a küldetése", rajzainak állandó témája a vér, a fájdalom, valamint a halál és az ölés volt. 2022 őszén készített egy "halállistát" is, amelyen első helyen az édesanyja állt. Az asszony a családba fogadás iránti kérelmét végül 2022. november 8-án visszavonta, és fiát magához vette.
December 12-én reggel a fiú édesanyjával együtt indult el kerékpárral otthonról, azonban már ekkor elhatározta, hogy nem megy iskolába, hanem megöli a rövidesen hazatérő nőt. Miután a község központjában elváltak egymástól, a vádlott visszafordult.
Hazatérve a kerékpárját nem a megszokott helyen támasztotta le, hanem az iskolatáskájával és a kabátjával együtt az épület mögé rejtette. Ezután magához vett egy fejszét, és azzal a szoba sarkában elbújva várta a mit sem sejtve hazatérő sértettet.
Amikor a nő belépett a szobába, a vádlott váratlanul hátulról, lesből az anyjára támadt, először a fejsze élével, majd a tompa felével a nő fejére sújtott. A sértett a földre zuhant, és a helyszínen életét vesztette.
Ezt követően a fiú a holttestet az ágyba fektette és betakarta, majd magához vette a sértett pénzét, bankkártyáját és mobiltelefonját, majd az emberölés nyomait eltüntetve távozott a lakásból. A holttestet az áldozat élettársa találta meg. A fiút még aznap éjfél előtt a tetthelytől több mint 300 kilométerre, Sajókazán fogták el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök.
Az eljárás során a vádlott – aki az ítélőtábla tárgyalásán nem vett részt - az emberölést elismerte, azt azonban tagadta, hogy előre eltervezte volna édesanyja megölését.
Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletének a vádlott büntetésére vonatkozó részét, azonban a bankkártya elvétele miatt készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vétségében is bűnösnek mondta ki.
Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a törvényszék helyesen járt el, amikor a büntetési tétel középmértékénél súlyosabb szabadságvesztést szabott ki az édesanyját orvul, neki a védekezésre esélyt sem adva meggyilkoló vádlottra.
Forrás: MTI

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren


