
Hajóbaleset történt a Dunán Budapesten - videóval
Több hajót letarolt és a Margit hídnak is nekicsapódott egy uszályokból és bárkákból álló víziszerelvény Budapesten a Jászai Mari tér közelében vasárnap este.
Tenyek.hu 2024. december 23., hétfő 07:45
Az elszabadult jármű irányítatlanul sodródott neki a kisebb hajóknak. Úgy tudjuk, személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Több hajó is megrongálódott.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a több tíz méter hosszú, hat tagból álló hajó vezetője miért veszítette el az irányítást a jármű felett.
Azóta kiderült, hogy két személyhajó és a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) Jászai Mari téri kikötője is megrongálódott.
A kár pontos felmérése még folyamatban van. Az ütközés körülményeit a hatóságok vizsgálják - tartalmazza a közlemény.
A baleset a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) által üzemeltetett hajók közlekedését, az esti sétajáratokat, így a Fényhajó menetrendjét nem érinti - tették hozzá.
Csécsi Soma a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a BRFK vízi közlekedés veszélyeztetése gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Megerősítette, hogy a balesetben senki nem sérült meg.
MTI/Fotók: MTI/Mihádák Zoltán
+Ez is érdekelheti

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek



