Hableány-katasztrófa: A mentőcsónakokon spórolt a cserbenhagyó kapitány

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó ukrán kapitánya ellen 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

 

Azt írták, hogy az 59 éves férfi 1979-ben szerzett hajóvezetői engedélyt, majd 2004-től hajóskapitányi képesítéssel, valamint rádió- és radarkezelői képesítéssel is rendelkezett; a Duna magyarországi szakaszán is pontos helyismerettel bírt.

A vádlott egy svájci székhelyű hajózási társaság alkalmazásában egyedül vezetett egy szállodahajót, amelyen 2019. márciusban és áprilisban mentési gyakorlatokon is részt vett. A vádlott 2019. május 29-én, az esti órákban a Duna bal partján található, V. kerület, Vigadó 1 nevű állomásról indult el a hajóval Romániába.

A vádlott azt tervezte, hogy először északi irányban hajózik a Dunán, majd északról megkerülve a Margit-szigetet, délre folytatja útját.

A Dunán ekkor a vádlott által irányított hajó előtt haladt egy másik szállodahajó, amelyet az ugyanannál a cégnél dolgozó másik ukrán kapitány vezetett, illetve a Hableány nevű, kisebb személyhajó, amelyen utasként 33 dél-koreai állampolgár, valamint a kapitány és egy fő legénység tartózkodott.


A kisebb hajó a Parlament előtt, balról megelőzte az elöl közlekedő szállodahajót, majd előtte hajózott és így elsőbbségi helyzetbe került a Margit híd alatti áthajózásnál. A Hableányt követő szállodahajót vezető kapitány ennek ellenére gyorsítani kezdett és a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta, percekig nem a hajó vezetésére koncentrált, így a biztonságos távolságot nem tartotta meg, az előzéshez szükséges rádió- és hangjelzést nem adta le. A nagyobb hajó, kapitánya gondatlansága miatt, nekiütközött a Hableány hátsó részének, a kisebb hajót beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá került, elsüllyedt, a rajta tartózkodó 35 személy vízbe került - idézték fel az eseményeket.

A vádlott hajója az ütközés pillanatában a baleset helyszíne felé haladt, attól körülbelül 600 méterre volt. A balesetet követően a vádlott az "Ember a vízben" német nyelvű rádióforgalmazást nem hallotta, azt azonban észlelte, hogy az előtte haladó szállodahajó a híd alatt rendellenes manőverbe kezd és megáll.

A vádlott ezt látva tovább haladt a Margit híd felé, miközben mobiltelefonon - sikertelen - hívást kezdeményezett a balesetet okozó kapitánytársa felé. A vádlott hajója lassítva áthaladt a már a mederfenékre süllyedt Hableány felett. Amikor a vádlott hajójával már éppen kiért a híd alól, rádión végül elérte kapitánytársát, aki tájékoztatta, hogy összeütközött egy hajóval, és megkérdezte, hogy lát-e valamit mögötte. Erre a kérdésre a vádlott azt válaszolta, hogy nem lát semmit, azt azonban hallotta, hogy valaki kiabált a fedélzet jobb oldalán.

Fotó: MTI/Lakatos Péter

Annak ellenére, hogy a vádlott a balesetet követően pár percen belül tudomást szerzett az ütközésről, nem tett fel további kérdéseket, hogy hol van az a hajó, amellyel a másik szállodahajó ütközött, kerültek-e emberek a vízbe, milyen mentésre irányuló intézkedéseket tesz kapitánytársa.

A vádlott a Margit híd alóli kihaladása közben megállította a hajóját és figyelemmel kísérte ahogy a másik szállodahajó mentőcsónakját leengedik. Amikor a mentőcsónak már ereszkedni kezdett a víz felé, a vádlott a hajóját gyorsítani kezdte és balról elhaladt az ütközésben részes szállodahajó mellett, majd megállás nélkül tovább ment. A kapitány a hajójával megkerülte a Margit-szigetet, majd a Duna budai ágában völgymenetben hajózott, amikor a baleset miatt intézkedő vízirendőrök kikötésre kötelezték.

Mindezek alapján a vádlott tudomással bírt arról, hogy mentésre szoruló emberek vannak a vízben, azonban nem nyújtotta a tőle elvárt segítséget, tovább haladt, nem állt meg segítségnyújtás céljából. Habár ezt a hajója mentési protokollja késedelem nélküli kötelezettségként előírta, nem riadóztatta a személyzetét, nem rendelte el a mentőcsónak vízre bocsátását. Ekkor még lett volna lehetősége a mentésre, mert még volt a Hableány hajóról vízbe kerülő, majd vízben sodródó, közvetlen életveszélyben lévő, mentésre szoruló sértett a Duna Lánchíd és Margit híd közötti szakaszán - írta az ügyészség.

Az adott helyzetben a kapitány a vád szerint a tőle mint a baleset közvetlen közelében közlekedő hajó kapitányától elvárt segítségnyújtási kötelezettségének nem tett eleget 27 vízbe került, végleg víz alá nem merült, közvetlen életveszélyben lévő sértett vonatkozásában - fűzték hozzá.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a kapitánnyal szemben 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat fogházbüntetésre, amelynek végrehajtását a vádlott büntetlen előéletére és a joggyakorlatra is figyelemmel próbaidőre függessze fel és a vádlottat határozott időre a tiltsa el a vízi járművek vezetésétől,

A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, rendszeres jelentkezési kötelezettsége van a rendőrség felé - közölte az ügyészség.

2022. július 07. 11:20
Brutális balesetben meghalt egy fiatal Ágasegyházánál
Halálos baleset történt szombaton délelőtt Ágasegyháza közelében, az 5301-es úton, ahol összeütközött két autó.
„Megállok, mielőtt meghalna” - egy anya videóra vette csecsemője kínzását
Szörnyű tettéért felelnie kell.
14 éves tini csontsovány holttestére bukkantak anyja otthonában
Szörnyű látvány fogadta a hatóságokat.
Tóth Gabi bevallotta a fogyasztószerekhez fűződő viszonyát
Az énekesnő őszintén beszélt róla.
Sporttörténelmi esemény, Szoboszlai Dominik exkluzív interjút adott
Egyik pillanatban rajonganak érte, a másikban darabokra szedik. Szoboszlai Dominiknak nincs könnyű dolga, hiszen nem...
Meghalt a legendás Tatár György
Életének 72. évében meghalt a diósgyőri labdarúgás egyik legnagyobb legendája, Tatár György.
Menczer Tamás: a Fidesz-KDNP folytatja az aláírásgyűjtést az EP-választáshoz
A Fidesz-KDNP mindössze néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti (EP-) választáshoz szükséges 20 ezer a...
10 éves vallotta be, hogy 2 évvel ezelőtt gyilkolt
Hidegvérrel végezte ki áldozatát.
Szentkirályi Alexandra: szeretném "kitakarítani" a Gyurcsány embereivel teli városházát!
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a júniusi önkormányzati választások fő tétje, hogy "megmaradunk-e a mú...
Hidvéghi: folytatódik az aláírásgyűjtés Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségéhez
Összegyűlt a szükséges számú aláírás Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségéhez, de folytatják a gyűjtést -...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.