
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Társkereső oldalakon ismerkedett férfiakkal egy nő tavaly márciusban és májusban, majd miután az üzeneteik bizalmasabbá váltak, a nő fenyegetni kezdte őket a társalgás kiszivárogtatásával. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség keddi közleménye szerint a nő az egyik férfinek intim fotót is küldött magáról, amiért ő pénzt utalt a bankszámlájára. Ezután még három férfitől csalt ki nagyobb összegeket, méghozzá azzal fenyegette meg beszélgetőpartnereit, hogy ha nem fizetnek neki, akkor az üzeneteiket elküldi a parterüknek.
A férfiak összesen több mint 800 ezer forintot utaltak át a nőnek, ami ezután számukra sosem térült meg, a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozása során kérték annak megfizetését.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő nőt 3 rendbeli zsarolás bűntettével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság az elkövetőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje és kötelezze a sértettek kárának megfizetésére.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen