
Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Fotó: illusztráció (police.hu)
A rendőrök 2021. november 17-én elfogtak és őrizetbe vettek egy 36 éves helybélit. A nő éveken keresztül két kecskeméti dohánybolt üzletvezetője volt. Munkája során többek között a befolyt összegeket kezelte, rendezte az árubeszerzést és a kifizetéseket.
Tavaly júniusban azonban a könyvelő arról tájékoztatta a boltok tulajdonosát, hogy jelentős hiányt fedezett fel. A munkaadó habozás nélkül feljelentést tett a rendőrségen, a nyomozás során pedig kiderült, hogy a megbízhatónak gondolt üzletvezető szerencsejátékon vesztette el a bevétel jó részét – közölte a rendőrség.
Az alkalmazottak elmondták, hogy B. Renáta rendszeresen fogadott a tippmixen, de úgy tűnik, nem volt érzéke ehhez a fajta pénzszerzéshez. Fél év alatt közel 17 millió forintot játszott el.
A járásbíróság az őrizetbe vett gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el, a kényszerintézkedés jelenleg is hatályban van. A jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt a rendőrség befejezte a nyomozást. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit