
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
Dobó Dénes közleménye szerint a vádlott tettét elismerte, együttműködő volt és megbánó magatartást tanúsított.
A tényállás szerint a férfi július 30-án éjszaka ittas állapotban Debrecenben, az Erzsébet utcai buszmegállóban figyelt fel a sértettre, aki telefonnal a kezében sétált a nagyállomás felé. A vádlott elhatározta, hogy erőszakosan közösülni fog a nővel.
A férfi követte a sértettet, majd hátulról átkarolta és lefogta. A támadó ráfogott a telefonáló sértett mobilkészülékére is, hogy a telefonbeszélgetést megszakítsa. Ezután a vádlott a nő nyakát megfogta, fizikai erőfölényét kihasználva felemelte a megrémült sértettet, aki sikítani kezdett.
A férfi a nőt az Erzsébet utca melletti bérházak irányába akarta vonszolni azzal a szándékkal, hogy közösüljön vele. Mivel a nő a kiabálást nem hagyta abba, a férfi megijedt, a sértettet elengedte, majd elmenekült.
Az eset nyilvánosságra került egy internetes közösségi oldalon, ami a rendőrség tudomására jutott, és azonnal nyomozást rendeltek el. A bűncselekmény elkövetőjét a nyomozók azonosították, majd augusztus 16-án Kecskemét közelében elfogták.
Az ítélt nem jogerős, az ügyész három munkanap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik - jelezte Dobó Dénes.
MTI / Címlapfotó: police.hu
Kapcsolódó tartalom:

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort