György István: sikeresen indult a januári oltási akció

Rendkívül sikeresen indult a januári oltási akció, amelynek első három napján több mint 135 ezer oltást adtak be - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, emlékeztetett rá, hogy az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt januárban folytatódott a decemberben indított oltási akció.

Ennek keretében egész január folyamán a hét második felében, minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton várják azokat, akik meg akarják kapni a koronavírus elleni vakcinát - hangoztatta.

Az akció során 101 kórházi oltóponton és további 115 szakrendelőben várják az oltásra jelentkezőket, akik az akcióban előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval vehetnek részt - emelte ki.

György István rendkívül sikeresnek nevezte az oltási akció januári első három napját. Tájékoztatása szerint több mint 135 ezer vakcinát adtak be három nap alatt. Ezek több mint kétharmada harmadik oltás volt.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Ez nagyon fontos azok számára, akik esetében legalább négy, de legfeljebb hat hónap telt el az alapimmunizáció óta. Ez esetben az oltás 90 százalék fölé tudja emelni a szervezet védekezési szintjét - tette hozzá.

Örömét fejezte ki, hogy a három nap alatt csaknem 20 ezren vették fel az első oltásukat. A következő három héten tovább folytatódik az oltási akció - közölte az államtitkár.

György István a negyedik oltás kapcsán azt mondta: az operatív törzs részletesen foglalkozott a negyedik oltás kérdésével, jelenleg a nemzetközi tapasztalatokat elemzik, és ezek alapján hamarosan döntés születik arról, hogy szükség lesz-e negyedik oltásra.

A helyszínekről a koronavirus.gov.hu oldalon lehet tájékozódni.

MTI

2022. január 11. 12:20
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Sokan meghaltak fegyveres összecsapásban Nigéria középső részén
Legkevesebb negyven ember meghalt fegyveres összecsapásban Nigéria középső részén, Plateau államban - közölte kedden...
Menet közben zuhantak az autókra a kidőlő fák - Tények 18.00
Soha nem látott vihar tarolta le az országot, tetőket tépett le a szél. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV...
Menekülniük kellett a TV 2 kollégáinak, élő adás alatt hagyták el a helyszínt
Gyorsan reagáltak a kialakult helyzetre.
Teljes összeomlás
Lezárták a Liszt Ferenc repülőteret, járatok nem indulnak, nem érkeznek, a vonatközlekedés is megbénult. Több térség...
family
Most érkezett: Többen életüket vesztették az M1-esen
Három gyermek életéért még most is küzdenek a mentők.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.