
Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra
Letartóztatták szerdán a Reszkessetek, betörők! sztárját, Devin Ratrayt, aki Buzz McCallistert alakította a népszerű karácsonyi filmben. A 44 éves színész önként adta fel magát az oklahomai rendőrségen, miután majdnem megfojtotta a barátnőjét december elején.
A rendőrség közleménye szerint a színész barátnőjével italozott még december első hétvégéjén, helyszínként pedig két különböző bárt szemeltek ki, ahol Ratray rendesen felöntött a garatra, ugyanis megivott egy üveg bort és 10 felest. Az egyik bárban ülve azonban vitába keveredtek, miután a színész számonkérte a barátnőjét, hogy miért nem kért pénzt az autogram-kártyákért, amiket néhány rajongónak adott a helyszínen.
A veszekedést a hotel szobájukban folytatták, ahol Ratray az ágyra lökte a nőt, majd egyik kezét a nyakára, a másikat pedig a szájára helyezte. A nő fulladozni kezdett a fojtogatástól, a színész azonban nem engedte el.
"Így fogsz meghalni" - közölte a részeg színész a barátnőjével.

Fotó: Instagram/Devin Ratray
A nő végül beleharapott Ratray kezébe, aki egy pillanatra abbahagyta a fojtogatást, és inkább arcon ütötte párját. A nőnek sikerült elmenekülnie a részeg színész elől, később azonban visszament, hogy elhozza a személyes holmiját. Ratray viszont ekkor sem kímélte partnerét, és erősen nekilökte az íróasztalnak.
A nőnek zúzódás okozta sérülések keletkeztek a bal szeme alatt, a jobb karján és a mellkasán, valamint véraláfutásos lett a jobb szeme alatti rész és a felső ajka.
Ratray-t letartóztatta a rendőrség, de óvadék ellenében kiengedték.
Buzz megformálóját viszont egy kevésbé agresszív szerepben láthatjuk viszont karácsonykor a TV2 képernyőjén, ugyanis az ünnepek idején ismét Kevin családja körül forog majd a világ.
December 24-én, 20:25-kor Reszkessetek, betörők! a TV2-n!

Életveszélyes reakció: mentőhelikopter érkezett Padragra

Videón, ahogy elérte a jégeső az ország keleti részét

Egy mozdulat megmenthette volna az autós életét az M1-esen

Holtan találták az eltűnt polgármestert Szombathely mellett

Új csalási forma terjed: 1 millió forintot is elkérhetnek egy sürgős javításért

Párja gyerekét zaklatta szexuálisan egy férfi Ácson

Videón, ahogy a levegőbe repül egy biciklis Dunaharasztiban

Megölte Révész Zsuzsát lánya focista párja, újabb részletek derültek ki

Brutális baleset Bonyhádnál, több mentőt riasztottak a helyszínre

Biztonsági őrökre támadt egy dühös szurkoló - Videó

Fiatal késelt Sopronban, egy gyorsétteremnél csapott le

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre