
Meghalt Mohácsi Árpád
A Győri Ítélőtábla csütörtökön ítélte el az asszonyt, aki brutális kegyetlenséggel végezte ki férjét. Az ügyészség közleménye szerint 40 éve élt házasságban az idős pár, a 81 éves férfi viszont 2 évvel ezelőtt egy súlyos betegség és baleset miatt mozgásképtelenné vált. A férfi annyira magatehetetlen volt, hogy már kommunikálni sem lehetett vele.
A nő kezdetben ápolta házastársát, de idővel egyre nagyobb kihívást jelentett már neki. A házukat elhanyagolta, a férfit pedig ápolatlanul hagyta. Az ittas 74 éves asszony 2021 júliusában nekiesett férjének. Az éjszaka folyamán legalább fél órán át ütötte-verte őt egy felmosónyéllel és egy bottal. Az ütések a fejét és felsőtestét érték, aminek következtében az idős ember a helyszínen meghalt.

A kép illusztráció: Shutterstock
A Szombathelyi Törvényszék 12 év fegyházbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A másodfokú bíróság csütörtökön kihirdette egyetértését a nő bűnösségét és büntetését illetően.

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban