
Gyilkosság történhetett Szegeden, három személyt őrizetbe vettek
Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a vasárnap Szegeden történt haláleset miatt - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.
Tenyek.hu 2023. május 29., hétfő 11:41
A szegedi járőrök vasárnap délután egy holttestet találtak Újszegeden. Az esettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja.
Az éjszaka folyamán a nyomozók három helybéli gyanúsítottat hallgattak ki, az eljárás az őrizetbe vételük mellett folyik. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.
A bűncselekmény Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében, egy fás, erős területen történt. A telket a holttest felfedezését követően szalagokkal zárták körbe a rendőrök, a tetthely fölé a vasárnap délutáni szemerkélő esőben sátrat emeltek, ahol fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak.
A sátor közelébe egy generátort is telepítettek, mert a helyszíni szemle az éjszakába nyúlt - tapasztalta az MTI tudósítója.
A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.
Forrás: MTI
Kapcsolódó tartalom:
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen
