
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A Tolna vármegyei nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 49 éves férfi ellen indítottak, aki nem sokkal a börtönből való szabadulása után késelte halálra volt élettársát – közölte a police.hu.
Mint arról korábban beszámoltunk, a reggeli órákban egy fiatal fiú értesítette a rendőröket, hogy a tőlük külön élő apja halálosan megkéselte édesanyját. A mentők néhány perc alatt a helyszínre értek, azonban az asszony életét már nem tudták megmenteni, mivel élettel összeegyezhetetlen sérülései lettek: számos késszúrással ölték meg.

A fotó forrása: police.hu
A tamási rendőrök a helyszínen elfogták a nő korábbi élettársát, aki néhány héttel azelőtt szabadult a börtönből, mert még 2020-ban az asszony sérelmére több bűncselekményt is elkövetett.
Őrizetbe vették a 49 éves helyi férfit, azóta börtönben van. Kihallgatásán a kegyetlenségét nem indokolta. A gyilkosságot előre eltervezte, ugyanis egy alapvetően katonai célokra használt kést is beszerzett, a volt élettársa házához ment, és többször megszúrta áldozatát.
A bizonyítékok alapján a Tolna vármegyei nyomozók a napokban fejezték be az aljas indokból, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folytatott eljárást. Az iratokat megküldték a Tolna Vármegyei Főügyészségnek. A férfi kegyetlen tettéért akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád