
Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten
A rendőrségre április 3-án érkezett a bejelentés, miszerint Dunaföldváron lángol egy családi ház. A helyszínre érve egy megégett személyt találtak, akit a mentők egyből kórházba szállítottak - írta a police.hu.
A helyszíni szemlét követően felmerült a gyanú, hogy szándékos gyújtogatás történt.
Időközben a sérült 50 éves férfi a kórházban elhunyt.

Fotó: police.hu
A gyújtogatással gyanúsítható 53 éves férfit elfogták, és halált okozó közveszélyokozás miatt hallgatták ki, mely során részben beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, a bíróság csütörtökön elrendelte a letartóztatását.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán szakértők bevonásával folytatják az ügy vizsgálatát.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján


