
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megöltek egy idős nőt vasárnap Veszprémben, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki a rendőrség - értesült a tragédiáról a Veol. A portál délután négy óra körül azt írta, a helyszínt rendőrségi szalaggal kerítették körbe, majd érkezett egy illető, akit a kamerafelvételek visszanézése miatt hívhattak.
Bartók Judit rendőrségi szóvivő a lap kérdésére elmondta, a rendőrséghez vasárnap késő délután érkezett bejelentés, hogy holtan találtak egy idős nőt Veszprémben, az otthonában. A rendőrség azonnal a helyszínre ment, ahol felmerült az idegenkezűség, illetve az emberölés gyanúja, ezért elrendelték a nyomozást.
Értesüléseik szerint több késszúrással végeztek az idős nővel, a szomszédok kérdésükre elmondták, vasárnap kora reggel egy fiatal férfi, feltehetően az unokája távozhatott az idős asszonytól. Az illetőt a rendőrség keresi.

A fotó illusztráció: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen