Gyilkos ajándék ölt Békés megyében, egy cetli volt mellette - Fotók

Italozó apósával számolt le egy férfi, most vádat emeltek ellene. 

Egy szentesi férfi a kezdetektől fogva nem volt kibékülve azzal, hogy apósa gyakran ivott, ezért eldöntötte, véget vet ennek. Mégpedig úgy, hogy felesége apját elteszi láb alól.

2021 januárjában rászánta magát a merényletre, fagyállót kevert egy üveg pálinkához, ajándékpapírba csomagolta azt, sőt, fel is címkézte a kis apróságot, mintha azt más küldené, majd berakta a postaládába.

Mivel apósa napokig nem nyúlt hozzá az üveghez, veje személyesen kínálta meg vele, s bár többször is sikerült megitatnia a méreggel, az nem volt elég tömény ahhoz, hogy végezzen az idősebb férfivel.


A sikertelen gyilkossági kísérlet után a 36 éves férfi újragondolta a „haditervet”, majd az év szeptemberében ismét megpróbálkozott.

Ezúttal csatos sörösüvegbe töltötte a fagyállót, ám ekkor is születésnapi ajándéknak álcázta. Apósának oda is adta, aki még aznap este ivott a méregből, reggelre rosszul lett, a kórházban pedig meghalt.

Emberölés, illetve emberölés kísérlete miatt emeletek vádat a könyörtelen apósgyilkos ellen, akire fegyházbüntetést, közügyektől való eltiltást és a mintegy 3,6 millió forintos bűnügyi költség megfizetését kérik – áll az ügyészség közleményében.

2022. november 14. 10:41
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Egy döbbenetes felvétel, ami az egész országot sokkolta! Egy szegedi nő épp a vihart videózta, amikor a kamerája elő...
family
AZ ÉVTIZED ÁTVERÉSE! - Nem az utcán történt, hanem a rácsok mögött. Egy szélhámos, aki a cellájából vezette a csalóh...
family
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family