
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Száguldozó, szirénázó rendőrautókkal üldözték azt a férfit, aki egy 46 éves nőt fahusánggal agyonvert, egy 68 éves férfit és egy 63 éves nőt pedig szintén brutálisan megsebesített a Somogy vármegyei Fonón pénteken.
Bement a boltba a 31 éves támadó, kezében a fegyverrel. Úgy tudjuk nem kért semmit, azonnal ütött, fejbe verte az eladót. Vérbe fagyott holttestére három helyi talált rá, egyikük, egy férfi nyilatkozott a Tényeknek.
Bementem és így egy kicsit elsápadtam, rosszul lettem. A jobb oldalán feküdt, a feje körül vértócsa volt
– idézte fel a szörnyű látványt.
Azonnal hívták a rendőröket és a mentőt. A férfi a támadót jól ismerte, azt mondta az utóbbi időben változott meg, magába fordult és szinte már senkivel sem beszélt.
Elvileg kábítószer függő volt és nem tudta letenni a drogot. Azt hallottam én is, hogy a Tamás azt képzelte be, hogy megölték neki az unokahúgát és, hogy elvették tőle, ezt mondta, ezt kiabálta
– tette hozzá.
A férfi még mielőtt bement a boltba a közeli megállóban egy buszra váróra körüli nőre és egy férfire is rátámadt. Az asszony a helyi nyugdíjasklub vezetője, életveszélyesen megsérült, úgy tudjuk jelenleg kómában van. A férfit már kiengedték a kórházból, eltört a keze.
A gyilkos a husánggal a fejét próbálta eltalálni, de maga elé tette a karját, védekezett, így tört el a keze.
Úgy tudjuk, hogy a gyilkost már napok óta keresték a rendőrök, mert másra is rátámadt. Miután Tamás gyilkolt, autóba szállt és elmenekült, de még ezután visszatért a bolthoz.
Elrabolta a boltos hölgynek az autóját és azzal elhajtott. Megvártuk, hogy mi lesz a továbbiakba és Tamás itt elhajtott ilyen tök nyugodtan, higgadtan, ilyen 40-50-nel elgurult itt mindenki előtt
– mondta a Tényeknek egy szemtanú.
Ezután vették üldözőbe a rendőrök, akik körözést is kiadtak a férfi ellen.

Fotó: police.hu
A férfi több mint 70 kilométert tehetett meg, de Siófoknál a kertvárosban balesetet okozott, egy parkoló autónak csapódott, és beszorult a roncsba. A tűzoltók vágták ki.
A baleset után a rendőrök is gyorsan odaértek.
A gyilkost miután a kórházban ellátták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
Az áldozat, Katika Kisgyalánban élt az édesanyjával. A szomszédokat is megrendítettek a történtek.
A boltos nő gyilkosát hamarosan letartóztathatják.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen