
Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás
Az ünnep alkalmából Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke délután öt órakor a mosonmagyaróvári piarista kápolnában mutat be szentmisét, amelyen hálát adnak hivatásukért az egyházmegye területén élő szerzetesek.
Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense közölte: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Rómában van, így az ünnepi szentmisét Cserháti Ferenc segédpüspök celebrálja délután öt órakor az esztergomi bazilikában.
A hagyomány szerint Jézus bemutatásakor jelen volt a jeruzsálemi templomban az agg Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Jézus jelképévé vált.

Fotó: Illusztráció/MTI/Máthé Zoltán
A hagyományos paraszti kultúrában a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert: keresztelésig az újszülött mellett világított, a fiatal anya gyertyát vitt kezében, amikor először ment templomba, gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, és szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is. A szentelt gyertyát a sublótban, a ládafiában vagy szalaggal átkötve a falon tartották.
A néphiedelem szerint ha ezen a napon szép, napsütéses idő van és a barlangjából előbújó medve meglátja saját árnyékát, akkor hosszú tél várható. Ha azonban borult az idő és árnyékot nem látni, akkor a rossz idő már nem tart sokáig.
MTI

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó