
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Vérfagyasztó jelenet játszódott le egy gyalogátkelőnél a főváros III. kerületében, a Szentendrei úton – látható a Budapesti Autósok Közösségének vasárnapi videójában.
Egy kocsi fedélzeti kamerájának felvételén jól látható, hogy a járókelők már áthaladtak a zebrán, az autósoknak pedig éppen felvillant a zöld jelzés, mikor egy biciklis váratlanul betekert eléjük.
Több sofőr is már elindult, így hirtelen a fékre kellett taposniuk, hogy ne gázolják el a kerékpárost, aki ráadásul nem is egyedül utazott, úgy tűnik, egy gyerek is volt vele.
Egy Toyota mindössze centikre tudott megállni tőlük, ezután megmagyarázhatatlan módon, mégis a bringás kezdett reklamálásba, elégedetlenségét mutogatással fejezte ki, és csak lassan hagyta el az úttestet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen