
Gyerekekkel együtt hajtott a vonat elé - helyszíni fotókon a kaposvári tragédia
A férfi a tilos jelzés ellenére sem állt meg.
Tenyek.hu 2022. szeptember 14., szerda 10:42
Vádat emeltek az ellen a kaposvári férfi ellen, aki 2021 szeptemberében halálos közúti balesetet okozott.
A sofőr a vádlott családtagjait, köztük kisgyerekeket szállított a délutáni órákban Kaposvár közelében úgy, hogy az utasok közül csak ketten használták a biztonsági övet – derül ki a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményéből.
A férfi a tilos jelzés ellenére változatlan sebességgel haladt a vasúti átjáró felé, így már nem tudta elkerülni az érkező vonattal való ütközést.
A baleset a sofőr és a mozdonyvezető fékezése ellenére is elkerülhetetlen volt, az autó eleje a mozdony bal sarkának ütközött. A karambol erejétől a jármű balra pördült, majd a jobb oldali hátsó része a mozdony oldalának csapódott. Végül a fénysorompó kidöntése után a vasúti pálya mellett állt meg.
A szerencsétlenség során az autó egyik utasa kizuhant a járműből és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A vádlotton kívül még három utasnak keletkeztek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülései.
A vádhatóság a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában négy év fogházbüntetést és öt év járművezetéstől eltiltást indítványozott a sofőrrel szemben.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
+Ez is érdekelheti

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból



