Gyászol egy békéscsabai iskola, szörnyű tragédia történt

Az egész iskolát megrázták a történtek.

Lesújtó tragédia történt kedden hajnalban, ugyanis a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium egyik tanára, dr. Endreffyné Gyöngyösi Edit örökre lehunyta a szemét.

A gyászhírt az iskola Facebook-oldalán közölték.

Iskolánk gyászol egy szeretett és nagyra becsült kollégát. 2000-ben került intézményünk jogelődjébe, a Tevan Andor Gimnáziumba. Több nyelven beszélő, olvasó, a világ szellemi életét eleven érdeklődéssel kísérő, kiemelkedő humán műveltséggel bíró tanár volt. Egész életében szenvedélyes, elszánt, bátor és formabontó maradt, aki humorával, elkötelezettségével hagyott nyomot kollégáiban, diákjaiban

- írták.


Ahogy fogalmaztak, a diákokat elkötelezetten olvasásra, gondolkodásra, kritikai szemléletre bátorította.

A nevelésben, oktatásban az egyik legfontosabb dolog a következetesség. Ő következetesen hitt abban, hogy az oktatás, az olvasottság az, ami az embert felemeli, megváltoztatja a sorsát.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2024. szeptember 21. 12:25
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family
Mint egy hatalmas K.O., úgy érezte. Szédült, eldőlt, nem tudott felállni, többször arccal beleesett a vízbe. Csak an...
family
Politikai lejáratókampányt folytat a baloldal - erről beszélt Kovács Zoltán a Harcosok órája című műsorban. Az állam...
Beigazolódott, hogy a harmadik világháború veszélyét csak egy Trump–Putyin-találkozó csökkentheti - írta közösségi o...