
Megrázó fotókon a VI. kerületi robbanás, több embert kórházba szállítottak
A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Tenyek.hu 2024. június 20., csütörtök 10:14
Robbanás rázta meg Budapest VI. kerületét szerda késő délután, a Lövölde téri kereszteződésben ugyanis felrobbant majd kiégett egy jelzőlámpa, az eset során ráadásul két ember megsérült. A szemtanúk a közösségi oldalakon azt írták, robbanást és sikolyt hallottak, majd hirtelen az áram is elment a környéken. Úgy tudjuk, az előzetes vizsgálatok alapján a jelzőlámpa robbanását rövidzárlat okozhatta, a rendőrség megkeresésünkre azt írta, a rendőrök a helyszínen adatgyűjtést végeztek és szemlét tartottak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az ügy körülményeinek tisztázása a szakértők bevonásával folytatott eljárás feladata.
Én voltam a tegnap esti Lövölde téri robbanás egyik áldozata, szerencsére csak könnyebben sérültem.
Ezúton szeretném megköszönni annak a Lidl alkalmazott hölgynek, aki hozta rám a jeget, annak a Lövölde téri gyógyszertárosnak, aki rögtön szaladt mi kell a patikából és a két épp arra sétáló egészségügyis hölgynek, akik segítettek, amíg kiért a mentő.
Köszönöm a szuperprofi és hihetetlen empatikus mentősöknek, hogy elláttak, bevittek a kórházba
– írta a balesetben megsérült nő, mire válaszként a másik sérült azt írta, örül, hogy jól van, szerencsére neki sem lett komolyabb baja a robbanás miatt.
A robbanásról további információkkal érkezik a Tények csütörtök este 18.00-tól a TV2-n!
+Ez is érdekelheti

Kisgyerekeket ábrázoló pornográf felvételek ezreit találták egy férfinál Miskolcon

Egész éjjel egy eltévedt túrázót kerestek a Mátrában

Fejbe lőtte magát a lőtéren egy férfi Pécsváradon

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Összeesett egy 8 éves fiú testnevelés órán Budapesten, az életéért küzdöttek

Elektromos bicikli okozott óriási háztüzet Törökszentmiklóson

Fejbe találta a tűzijáték, azonnal meghalt egy férfi

Az osztalék kizárólag a tulajdonosoknak és a részvényeseknek jár

Emberölés történt Döbröközön, egy kútban találták meg a nő holttestét

Álló autó gázpedáljára lépett egy kisfiú Pécsnél, házba csapódott

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető








