
Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai
Menet közben levált a gumi a kerékről, így vontatott tovább egy tréler egy műszaki hibás autót. A megdöbbentő eset Tatabánya és Tarján között történt és egy autó fedélzeti kamerája rögzítette. Egy szakember szerint nem csak veszélyes volt így vontatni, hanem az aszfaltot is súlyosan károsíthatta. A sofőrt többszázezer forintra is megbüntethetik, az pedig, hogy nem történt baleset csak a szerencsén múlt.
Kőrösi Brigitta autós oktató szerint a gumiabroncs ahogy lepattan, akár a szembejövőnek egy balesetet is okozhatott volna.
„Például nézzünk egy motorost, aki ugye egy ilyen esetben nem biztos, hogy ki tudja kerülni ezeket vagy mondjuk egy olyan is történhetett volna, hogy a mögöttünk levő járművet, aki épp a felvételt készítette, alá mehet, kikerüli, elrántja a kormányt” – részletezte a szakember.
A leszakadt gumi szombaton is az út mellett, a fűben volt. Miután csak a felnin vontatta a kocsit, komolyan felsérthette az aszfaltot is.
„A felni egy erős szerkezet, vagyis az úttest állapotát is nagyon roncsolja” – fűzte hozzá Kőrösi Brigitta.
Indulás előtt kötelező ellenőrizni a vontatott kocsi rögzítését. A sofőrt akár meg is büntethetik a felelőtlen vontatásért.
Borbély Zoltán ügyvéd szerint ez a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése.
„Ellenőrizni kell a sofőrnek az elindulás előtt a vontatmányt is, de valószínűleg ez már ki volt lazulva az elinduláskor is és, hogyha az elinduláskor észre lehetett volna venni, akkor ez egy gondatlan szabálysértés 200 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható” – szögezte le az ügyvéd.
Ha az esetből súlyosabb baleset lett volna, akkor akár évekre börtönbe kerülhetett volna a sofőr.

Itt vannak a hatos lottó heti nyerőszámai

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában