
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
A miniszter a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjárás keretében tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: az ország előtt jelentős kihívások állnak, amelyek csak részben adódnak a saját gondjainkból. Ma elsősorban Európa és a világ problémái azok, amelyek kihatnak Magyarországra - húzta alá.
Gulyás Gergely kitért arra, hogy hihetetlen nehézségeket eredményezett az orosz-ukrán háború, amelyet a béke helyett a háború irányából közelített meg az európai és a világpolitika. Ennek következménye, hogy egy eszkalálódó háborúról, egy befagyott konfliktusról beszélhetnek - tette hozzá.
Ez nap mint nap ad okot az aggodalomra, ahogy azt kedden is látni lehetett - jegyezte meg, utalva a Lengyelország területén becsapódott rakétákra.
A háborúval együtt jár, hogy az energiabiztonság kérdése egészen más lett, mint néhány éve, az energiaárak pedig az egekbe szöktek - fűzte hozzá.
Szólt arról is, a magyar kormány nagyon sokat tesz azért, hogy a családokat a lehető legnagyobb mértékben megkímélje az ezzel együtt járó negatív hatásoktól: az átlagfogyasztás szintjéig meg tudták őrizni a rezsicsökkentést, ami havi szinten családonként 181 ezer forintos támogatást jelent. Nálunk gazdagabb államok sem tudnak ilyen összegeket kifizetni, a kormány is csak extraprofit-adókból tudja ezt megtenni - jegyezte meg, hozzátéve: a támogatást mindenképpen megőrizendőnek tartják.

A fotó illusztráció: MTI/ Kovács Tamás
Gulyás Gergely kiemelte: ahhoz, hogy vége legyen a háborúnak, arra is szükség van, hogy Magyarország a lehető legnagyobb támogatással tudja a saját álláspontját képviselni az európai politikai vitákban.
Ezért szükséges a nemzeti konzultáció, és az, hogy minél többen mondjanak véleményt arról, hogyan látják azokat a szankciókat, amelyeket Európa elfogadott és amelynek része az energiaszankció is. Ez alól Magyarország részben mentességet kapott, de az árak emelkedése ránk is hatással van - tette hozzá, és arra biztatott, minél többen töltsék ki a nemzeti konzultációs ívet.
A miniszter kitért arra is, hogy Menczer Tamás tavasszal rendkívüli nehéz választókerületben győzött az országgyűlési választáson. Ennek köszönhetik, hogy Pest megyét is hibátlanul, minden választókerületben a Fidesz képviselheti a magyar Országgyűlésben - fogalmazott.
A miniszter rámutatott: a térségben az elkövetkező időszakban egyebek között arra kell felkészülni, hogy egyre több óvodára, bölcsődére, iskolára lesz szükség, mert egyre többen laknak itt.
MTI

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg