
Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A tárcavezető az orosz-ukrán háborúra utalva hangsúlyozta: most, amikor Magyarország szomszédjában egyik napról a másikra omlott össze a béke, különösen fontos látni a jelentőségét annak, hogy békében élünk. Hozzátette: a '48-as nemzedékkel szemben nekünk béke adatott, olyan kor, amelyben a szabadság által adott lehetőségeket valóra válthatjuk.
Ma a szabadságot újra fenyegetve látjuk, de hazánkban mégis biztonság és béke van. Mindannyiunk közös feladata ennek fenntartása, a háború elkerülése - figyelmeztetett. Kiemelte: Magyarország 25 éve nem tapasztalta meg, hogy a szomszédban háború legyen, ez minden állami szervnek kiemelt feladatot jelent. Gulyás Gerely szerint egyértelművé kell tenni az ország polgárai számára, hogy Magyarország képes "itt és lehetőleg környezetében is" megvédeni a békét.

Gulyás Gergely a Batthyány Lajos-díjat adja át Haszonicsné Ádám Máriának, a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatójának. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
"Most, amikor háborús zaj vesz bennünket körül, akkor nekünk itt és most a béke ügyét kell szolgálni, menedéket kell adni a menekülteknek, közvetíteni ott és abban, ahol és amiben csak tudunk" - fogalmazott a miniszter, aki bízik abban, hogy a béke a lehető leghamarabb helyre áll. Gulyás Gergely ünnepi beszédében március 15-ét a magyar történelem fordulópontjának nevezte, hozzátéve, hogy a 12 pont és az áprilisi törvényekkel létrejött polgári állam máig érvényes célokat határozott meg.
Feladatunk, hogy valósítsuk meg és őrizzük meg azokat a célokat, amelyeket 1848. március 15-én megfogalmaztak, amelyek az április törvényekben valósággá váltak, amelyeket oly sokszor fenyegetett 20. századi történelmünk során veszély, oly sokszor követett elnyomás és a függetlenség elvesztése, de amelyekkel immár több mint három évtizede békében és szabadságban, demokráciában élhetünk - fejtette ki.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adja át Gyorgyevics Benedek Tamásnak, a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vezérigazgatójának. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hangsúlyozta: március 15-e a magyar szabadság jelképe lett mindenütt, ahol magyarok élnek, ez az ünnep minden magyart összeköt és reményt ad a nehéz időkben. A nemzeti ünnep alkalmából a Miniszterelnökséget vezető miniszter Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt kitüntetéseket adott át, valamint Batthyány Lajos-díjat, Mőcsényi Mihály-díjat, Magyary Zoltán-díjakat, Műemlékvédelemért - Forster Gyula-díjakat, Régészeti örökségért - Schönvisner István-díjakat, valamint miniszteri elismerő okleveleket is adományozott. Az ünnepségen Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter is kitüntetéseket adott át.
MTI

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Gyerekeket sodort el egy taxis Egerben, majd továbbhajtott - videóval

Halálra rugdosta apósát egy somogyi férfi

Tűzoltók, mentők és a szolgáltatók egyszerre küzdenek

Zebrán gázoltak el egy kisgyereket az Erzsébet Iskolánál

Elindultak a kézbesítők a megemelt nyugdíjakkal

Óriási tűz ütött ki Kiskunhalason, épületek és kocsik is lángoltak

Több helyen is veszélyes a levegő az országban, mutatjuk, hol

Négyéves kislányhoz riasztottak mentőhelikoptert, leállt a légzése

Halálra gázolt egy gyalogost az Üllői úton, majd elmenekült

Aggódnak a helyiek: Szabadon ólálkodik a salgótarjáni rém

Hófehér óriás tűnt fel Nógrád utcáin, futótűzként terjed a videó az interneten