
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfó kezdetekor ismertette a legfrissebb járványügyi adatokat, melyek alapján az elmúlt napon 4039 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 45 többségében idős, krónikus beteg.
A beoltottak száma 5 947 085 fő, közülük 5 728 025 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 164 ezren pedig a harmadik oltást is felvették.
Az operatív törzs javaslatai alapján három intézkedést vezetnek be:
A magyar állam szintén munkáltató, így az állami szervek esetében is széles körben előírják az oltási kötelezettséget. Az önkormányzatoknál a polgármesterek döntenek a kötelező oltás elrendeléséről.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen