
Már több rendkívüli esemény is történt a választáson

Fotó: police.hu
A fővárosi rendőrök eljárást indítottak egy november 20-án történt betöréssorozat miatt. Egy órán belül három üzlethelyiséget törtek fel Erzsébetvárosban: 6 óra 24 perckor egyik kerületi ruhabolt ablakát törte be az elkövető, de oda nem jutott be. Utána egy szórakozóhely ablakát nyomta be, innen egy pénzkazettát vitt el, végül egy bisztró bezárt ajtaján próbált átjutni – sikertelenül. A rongálással több mint 400 ezer forint kárt okozott a tettes.
A VII. kerületi rendőrök azonosították, és november 22-én elfogták a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható 24 éves K. Ádámot, akit férfit lopás bűntett miatt hallgattak ki.
A gyanúsított azt mondta, hogy nem emlékszik, mi lett a lopott pénzzel; valószínűleg elitta. K. Ádámot őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Már több rendkívüli esemény is történt a választáson

Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető