
Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán
A Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai csütörtök délután fogták el azt a két nőt és egy férfit, akik május 1-je és június 10-e között arra kényszerítették a férfi 17 éves élettársát, hogy prostituáltként dolgozzon, az abból befolyt pénzt pedig elvették tőle. Elfogásukat követően előállították, majd kihallgatták őket - írta a police.hu.
A 27 éves somogyhatvani férfit és 42 éves anyját azzal gyanúsítják, hogy 2022 áprilisában hirdetést adtak fel több internetes oldalon, ahol a férfi 17 éves élettársát akarata ellenére és beleegyezése nélkül szexuális cselekmények végzésére ajánlották fel. Amikor a hirdetésre jelentkező férfiakkal a lány nem akart elmenni, akkor a férfi többször megverte őt, illetve a szexuális szolgáltatásaiért kapott pénzt közösen elvették tőle, és felélték azt. A lányt a lakóhelyükön tartották fogva, egyedül, felügyelet nélkül sehova nem engedték el.
A férfi 23 éves budapesti testvérét azzal gyanúsítják, hogy a bűncselekmény elkövetésében ő is közreműködött, mivel segített a lány prostitúcióra való kiközvetítésében, és többször ő vette át a pénzt a kuncsaftoktól, illetve részt vett a lány őrzésében is.
A rendőrök mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.
A férfi ellen emberkereskedelem és kényszermunka elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, míg a két nőt – a férfi anyját és a testvérét – azzal gyanúsítják, hogy a két említett bűncselekményben bűnsegédként vettek részt.

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír