Gálaest műsorvezetőjeként tér vissza a TV2-höz Várkonyi Andrea

A Neked énekelek című nagyszabású adománygyűjtő műsorban ezúttal a koronavírus árváinak gyűjtenek, és a legnagyobb hazai sztárok szórakoztatják majd a nézőket. A gálaest május 30-án lesz látható, 18:55-től a TV2-n.

Tavaly, a koronavírus járvány első hulláma alatt láthatták először a nézők a TV2 műsorán a Neked énekelek című jótékonysági gálaműsort. Akkor közel 35 millió forint felajánlás gyűlt össze a koronavírus frontvonalában dolgozók számára.

A TV2 Csoport a járvány kitörése óta fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet az összefogás jelentőségére ezekben az embert próbáló időkben. 2020-ban a kezdeményezést CSR Hungary-díjjal is elismerték. A díj legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a Magyarországon működő cégekre, vállalkozásokra és szervezetekre, akik már a XXI. század felelős és fenntartható üzleti modell és gazdaság meghonosítására törekednek. A műsort a „Legjobb CSR programért (Közös ügyek, közös felelősség) kategóriában hirdették ki győztesnek.

"Felelős médiavállalatként a saját eszközeinket, erősségünket kihasználva szerettünk volna segítő kezet nyújtani azoknak, akik helyt álltak a vírus kitörésekor. A pozitív visszajelzések, nézőink, munkatársaink támogatása arra ösztönzött minket, hogy idén is képernyőre tűzzük a gálaestet, a legnagyobb sztárokkal" – nyilatkozta Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója.

Az idei adománygyűjtést gyermeknapon, azaz május 30-án tartják, a koronavírus árvái javára. A járvány harmadik hullámában sajnos többszáz gyermek vesztette el egyik, vagy mindkét szülőjét. Az ő megsegítésükre hívta életre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Regőczi István Alapítványt. A szervezet nagykorúvá válásukig segíti a gyermekeket, támogatja őket anyagilag, amíg szakmát, vagy diplomát szereznek.


A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács segítségével a felajánlások fogadása – a tavalyi műsorhoz hasonlóan – idén is a „Nemzeti Összefogás” vonalán, illetve számlaszámán történik. A TV2 jótékonysági műsorában érkezett felajánlások teljes egészében az alapítványhoz kerülnek.

A csatorna felkérésére a legnagyobb sztárok mondtak igent, és több olyan produkciót is láthatnak majd a nézők, amik kifejezetten erre a televíziós műsorra készültek.

Színpadra lép mások mellett Leslie Mandoki, Demjén Ferenc, Miklósa Erika Balázs Jánossal közösen adja elő az Elindultam szép hazámból című népdalt, Janicsák Veca egy különleges technikának köszönhetően énekel duettet a nemrég elhunyt Balázs Fecóval.

Palya Bea partnere ezen az estén Molnár Ferenc Caramel lesz a Csillagom című dalban. Horváth Charlie Tóth Verával énekli el Az légy, aki vagy című slágerét, Gryllus Dorka pedig Kulka Jánossal adja elő a Vigyázz a madárra című Révész Sándor szerzeményt.

Az est során a nézők láthatják még az aranytorkú énekesnőket, Wolf Katit, Király Lindát és Tolvai Renit egy közös dalban, továbbá fellép Majka&Curtis Nikával, Tóth Gabi, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Bagossy Brothers, Pápai Joci és az Urban Verbunk, Radics Gigi és a Cotton Club Singers.

A neves művészek mellett további extra produkciók is színesítik a jótékonysági estet: a Séfek séfe csapatkapitányai, Vomberg Frigyes, Wolf András és Krausz Gábor a műsor ideje alatt a Séf asztala éttermében készítenek el egy különleges menüt, amire szintén licitálni lehet majd.

Hosszú idő után visszatér a képernyőre Várkonyi Andrea, aki örömmel vállalta a felkérést az est női műsorvezetőjeként, műsorvezetőtársai pedig Stohl András és Till Attila lesznek.

A Neked énekelek - gyereknapi adománygyűjtő gálaest május 30-án lesz látható, 18:55-től a TV2-n.

2021. május 04. 15:50
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
Kristálytiszta tenger, kavics és sok meglepetés. Egy egész családnyi felszereléssel, sátrakkal, utánfutóval nekivágt...
family
Fél évet volt kómában. Lélegeztetőgépen. Majd sorra álltak le a szervei. Az orvosok azt mondták, nincs remény. Három...
family
Csak a Naplóban szólal meg 22 év hallgatás után a siófoki horrorbaleset mozdonyvezetője. 2003 július 5-e. Egy dátum,...
family
BRUTÁLIS – Megvertek, megaláztak, szexre kényszerítettek egy beteg 19 éves lányt kamaszok Budapesten. A legutóbbi ve...
13 év. Ennyi ideig nem tudott a világról semmit az a mezőtúri kislány, akit a saját anyja zárt el a külvilágtól. Nem...
family