Futva menekültek a nagykőrösi diáklányok, a Cifraparkban egy szatír várt rájuk

A férfi ellen az ügyészség most vádat emelt.

Tavaly szeptemberben a negyvenes évei végén járó férfi előszeretettel járt ki a nagykőrösi Cifrakertbe, mert fiatal lányokkal szeretett volna ismerkedni, de korántsem a hagyományos módon. Előfordult, hogy a padon üldögélő kiszemeltjeinek felajánlotta, hogy költözzenek hozzá, de próbálkozásai során természetesen mindig visszautasították.

Szeptember 16-án a férfi odament három, még kiskorú lányhoz, és cigarettát kért tőlük, de miután megkapta, letette maga mellé a padra, felállt, letolta a nadrágját és az alsónadrágját is ezután pedig orális aktusra kérte a lányokat és elkezdett előttük önkielégítést végezni. A három riadt lány elszaladt a helyszínről, a parkon kívül pedig már nem követte őket a szatír.

A Nagykőrösi Járási Ügyészség az ügyben szeméremsértés vétsége miatt vádat emelt – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

A fotó illusztráció: Shutterstock

2023. március 30. 11:32
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is - mondta Orbán Vikto...
A halál körülbelül 1–2 évvel ezelőtt következhetett be.
Tarr Zoltán a Tisza Párt alelnöke megint elszólta magát: a Tisza Párt kíméletlen megszorításokra készül.
Bántotta őket és drogozott is kicsit előtt.
Tornóczky Anitát felhívta a NAV - azt mondták, baj van, elég nagy. Majd össze is esett ijedtében. Cicákat találtak e...
family
SEGÍTSÉG, ÉHEN HALOK! - Szívszorító üzenet a legendás humoristától. Galla Miklós generációkat nevettetett, most egye...
family
Van egy sportoló, aki majdnem fél óráig bírta egy levegővel a víz alatt! A férfi ezzel nemcsak új világrekordot állí...
family
Sokáig vágyott arra, hogy apa lehessen, ám az élet nem ezt a forgatókönyvet szánta neki. Mára beletörődött, hogy tal...
family
Kanye West volt felesége könnyek között árulta el, hogy veszélyben volt az élete.