Fürjes Balázs: Magyarország vagy szabad, vagy nem létezik

Nekünk a szabadság nemzetmegtartó erő, mert Magyarország vagy szabad, vagy nem létezik, és csak a szabad Magyarország tud tenni határon túli közösségeinkért - hangsúlyozta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára ünnepi beszédében szombaton Szabadkán az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 66. évfordulójának vajdasági központi megemlékezésén.

"Ha magányos nemzetként (.) nem sajátunk az önálló, szabad, független Magyarország, akkor egész egyszerűen elveszünk" - tette hozzá. Majd úgy folytatta: "Szabadnak lenni azt jelenti, hogy önmagunk lehetünk, hogy a saját életünket éljük, hogy vagyunk, akik voltunk, és leszünk, akik vagyunk, hogy nem mások elvárásainak kell megfelelnünk, hogy saját életünk dolgairól mi magunk döntünk".

"Demokratikus körülmények között a magyarok szabad akaratukból, választáson hatalmazzák fel a nemzeti kormányt, hogy képviselje a szabadság és jólét programját. Mi erre kaptunk felhatalmazást. (.) Nekünk, akárcsak '56 szabadsághőseinek, Magyarország és az egész magyar nemzet az első, mert magyarul éljük az életet, magyarul nézzük a világot, magyar nézőpontból mérünk meg mindent. Ha kiállunk önállóságunkért, szuverenitásunkért, azt Magyarországért és az egész nemzetért tesszük. Ha kiállunk jogos jussunkért Brüsszelben, azt Magyarországért és az egész nemzetért tesszük. Ha nemet mondunk hazánk, szokásaink és kultúránk erőszakos megváltoztatására, azt Magyarországért és az egész nemzetért tesszük" - hangoztatta Fürjes Balázs. Rámutatott, hogy Magyarország számíthat a kormányra, amely meg fogja védeni a magyarok békéjét, biztonságát, szabadságát és összetartozását határon innen és túl. "De ehhez az is kell, hogy a maga helyén mindenki tegye a maga dolgát" - hangsúlyozta.


1956 a nemzet példátlan összefogása, egysége és egyetértése volt - magyarázta Fürjes Balázs, aki arra is kitért, hogy a nagy dolgok csak nemzeti egységben tudnak megtörténni. "Az egység, az egyetértés erőt ad, és cselekvőképessé tesz. (.) Minél egységesebbek vagyunk a nemzeti ügyekben, annál nagyobb eséllyel visszük sikerre őket. Ez az egység és egyetértés teszi lehetővé a határokon átívelő nemzetegyesítés politikáját is" - részletezte. Kitért arra is, hogy ez az egység adja a talapzatot a magyarok önazonosságának és szuverenitásának a védelméhez, illetve ez alapján tudja a kormány érvényesíteni a nemzeti érdekeket a brüsszeli bürokratákkal szemben is.


Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke beszédében kijelentette: "Közösségi erőnk abban mérhető, hogy mennyi vérveszteséget vagyunk képesek elviselni úgy, hogy nem adjuk fel, hanem megőrzünk mindent, ami a magyarságunk számára fontos". Hozzátette: "Megtartjuk az otthont a szülőföldünkön, hogy azoknak, akik megtapasztalták a nyugati szabadság jelenlegi állapotát és megnyilvánulásait, legyen hova hazajönniük". 1956 is megmutatta, hogy a magyarok képesek erre - szögezte le.

"Akik maradnak, azoknak ki kell bírni. Hinni kell, összeszorított foggal dolgozni, őrizni azok hiányát, akik elmentek, mert csak így tarthatjuk meg a nemzetet és a közösséget. Sokszor elmondtam: el fog érkezni annak az ideje, amikor megfordul a trend, sokan, egyre többen azok közül, akik másutt keresték a boldogulást, vissza fognak jönni, (.) ez a folyamat elindult" - húzta alá a politikus.


Pásztor István idézett egy tanulmányt, amely arról szólt, hogy ha 1956-ban nem hagyta volna el 176 ezer ember Magyarországot, akkor mennyivel lenne magasabb az ország népességszáma. A VMSZ elnöke úgy fogalmazott: "Az idézett tanulmány egyik megállapítása az volt, hogy mennyivel több magyar lett volna (.), ha nincs '56, de ha nincs '56, akkor bizony ma nemzet sincs". "1956 ugyanis a nemzetként való megmaradás egyetlen módja volt minden vérveszteségével, áldozatával egyetemben. Egy egész ország a hiányból építkezve tartotta meg önmagát: a család fogalmának erejét széttépett, tönkretett családok mentették át a magyar fejekben, az önkényuralmi jelképpel meggyalázott nemzeti zászló, amelynek a közepéből eltávolították a kommunista jelképet, megcsonkítottságával nemzedékről nemzedékre mentette át annak élményét, hogy az önrendelkezés és szuverenitás nem feladható" - folytatta.

A legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke szerint a nemzet ünnepei az emlékezésen kívül arra is lehetőséget adnak, hogy az ember átgondolja, jól értelmezi-e a jelen történéseit. Emlékeztetett arra, hogy, mint mondta, "újra háború zajlik Európában azok támogatásával, akik egyébként Szerbiát kettős mércével mérik, és akik a szankciókat akkor is kiváló megoldásnak tartották, amikor annak a következményeit úgy megtanultuk, hogy doktori fokozatot szerezhettünk volna belőle". A benzinhiány, az áramszünetek, a hideg tantermek és gyárcsarnokok, illetve a hiperinfláció mindenki számára ismerős a Vajdaságban - magyarázta, majd hozzátette: "Nem úgy vettük észre, hogy ettől megroppant volna a rezsim".


"Akkoriban még értetlenül kérdezgettük egymást, mi végre a szankciók, ha nem hoznak eredményt? Manapság, több mint húsz év elteltével már sejtjük, hogy a rezsim megbuktatása másodlagos volt. Elsődleges cél a szabadság eszményének paravánja mögé bújva a válsághelyzet fenntartása, és egy legatyásított ország teljes gazdasági kizsákmányolása volt. A most zajló válság, amelynek egynémely elemei kísértetiesen hasonlítanak azokhoz, amelyek ezt a térséget legyalulták, komoly változásokat fognak hozni a mi életünkben is. Ám nekem meggyőződésem, hogy ha ebben a térségben a józan ész politikája mentén intéződnek a dolgok, ezek között a változások között pozitívak is lesznek" - hangoztatta Pásztor István.

A politikusok az ünnepség előtt megkoszorúzták az 1956-os emlékművet a Szabadka melletti Palicson.

MTI/Fotók: MTI/Molnár Edvárd

2022. október 22. 21:52
Saját gyerekeit is megfélemlítette Magyar Péter
Börtönnel és intézettel fenyegetőzött.
Terhes feleségét bántalmazta Magyar Péter
Botrányos dologra derült fény.
Ismét emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen, iszonyatos gyilkosság történt - Videó
Darabokban találtak rá az áldozatra.
Ördög Nóra bevezetett az Ázsia Expressz forgatásának kulisszái mögé, így készül a népszerű reality
A műsorvezető végigvezette követőit egy napján, a hajnali sminkeléstől kezdve egészen a kamerák mögé.
A gigamellű Szofi vékony pántjai alól egy titokzatos tetkó villant elő
Közeledik a bikiniszezon, egyre kevesebb a ruha a modell közösségi oldalán.
Baranyi Krisztina kiállt Varga Judit mellett: Magyar Péter győzte meg arról, hogy ez egy bántalmazó kapcsolat
A ferencvárosi polgármester egy podcastműsorban azt mondta: nem hallgatta meg Varga Judit közel kétórás szerdai inte...
KNYF: nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, s...
Tények Plusz adás, 2024. március 28., csütörtök
KI LESZ A ZSŰRI? - Lázban ég az ország, egymást ölik a sztárok, hogy beüljenek a Megasztár zsűriszékébe, de kik lesz...
Micsoda formák!
Újabb szépségkirálynőt koronáztak: Ilics Szimonetta Mercédesz lett az idei Miss AMTS. Az Automobil és Tuning Show sz...
Taroltunk!
Tarolt a TV2, rengeteg díjat bezsebelt a csatorna, ott voltunk a kulisszák mögött és most mindent megmutatunk a sztá...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.