Fülöp Attila: huszonháromezer gyermek jövője senkinek nem lehet közömbös

A gyermekvédelemben élő 23 ezer fiatal jövője senkinek nem lehet közömbös - jelentette ki a szociális ügyekért felelős államtitkár kedden Szegeden.

Fülöp Attila a tízéves Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Szívvel - lélekkel című országos gyermekvédelmi konferenciáján tartott előadásán hangsúlyozta, a gyermekvédelem nem csak pár ember magánügye, mindannyiunkról, az egész nemzetről szól.

Az államtitkár kifejtette, a kormány egyetlen célja ezen a területen kihozni a gyermekvédelemben élőkből, amit lehet, addig segíteni a fiatalokat, míg nem tudnak saját lábára állni. Ezt csak anyagi javakkal nem lehet elérni, rendkívül fontos benne a közösség szerepe - tette hozzá.

Az optimális gyermekvédelmet nem a külvilág sajnálatára, hanem a munkára és együttműködésre kell építeni. Csak akkor lehet sikeres, ha közösségi ügyé válik, kudarcra van ítélve, ha a körülötte lévő környezet nem segíti - közölte a politikus.


Az elmúlt tíz év egyik legfontosabb eredménye a nagy létszámú gyermekotthonok megszüntetése, ma már kevesebb mint hétszáz gyermek lakik ilyenekben - hangzott el. Sikerült megerősíteni a jelzőrendszert, több mint ezer szociális munkás dolgozik óvodákban, iskolákban, kollégiumokban, a feladatuk a gyermekek fejlődésének segítése. A nevelőszülői hálózatot több lépcsőben fejlesztette a kormány. Jelenleg a gyermekvédelemben élők 70 százalékáról nevelőszülők gondoskodnak - tudatta Fülöp Attila, hozzátéve: egyszerűsítették az örökbefogadás folyamatát is.

Az elmúlt években komoly fenntartói változás is lezajlott, a gyermekvédelmi ellátórendszer 70 százalékát egyház működteti, a teljes szociális gyermekvédelmi területen pedig 50 százalékos az egyházi jelenlét - mondta.

Az államtitkár rámutatott, az egyházak nem azért vállalnak szerepet a gyermekvédelemben, mert bármilyen jogszabály erre kötelezi őket, hanem mert ez egy több ezer éves misszió természetes folytatása.

MTI

2021. szeptember 21. 10:29
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Az Egyesült Államok külügyminisztere ünnepi nyilatkozatban köszöntötte Magyarországot augusztus 20-án. Marco Rubio h...
Kocsis Máté szerint a Tisza Párt elnökének az a baja a Fidesszel, hogy nincs benne.
A bejelentés után a rendőrség azonnal intézkedett.
Otthagyták a biztos állásukat, és állítják: kapcsolatuk sosem volt erősebb.