
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 18 éves lány egyedül vezette autóját Szabolcs irányából Balsa felé hétfő délután, amikor a csúszós, nedves úton kisodródott egy kanyarnál, majd áttérve a szemközti sávba frontálisan ütközött egy másik autóval. A fiatal lány végül az árokban kötött ki az autójával - számolt be róla a Friss Média.
A balesethez riasztott nyíregyházi hivatásos, ibrányi önkormányzati, valamint rakamazi önkéntes tűzoltók feszítővágó segítségével leszedték a jármű ajtaját, és a mentőkkel együttműködve kiemelték az utasokat. A helyszínre két mentőhelikopter is érkezett.
A balesetben öten sérültek meg. A sérültek között van egy húszéves nő is, aki 6 hónapos terhes. Őt könnyebb sérülésekkel, egy idős férfit és egy másik nőt életveszélyes sérülésekkel, míg az autó negyedik utasát súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A fiatal nő - aki feltehetően a balesetet okozta - gerincsérüléseket szenvedett.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen