
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
Súlyos közlekedési baleset történt Tapolcánál csütörtök délután, amikor a 77-es főút és a Diszelbe vezető út kereszteződésénél frontálisan ütközött egy Seat és egy Land Rover – derült ki a Tapolcai Önkormányzati Tűzoltóság hivatalos Facebook-közleményéből.
A kocsikban csak a sofőrök utaztak, akik közül az egyik sértetlenül megúszta a becsapódást, ám a másik kirepült az autójából. Súlyos sérüléseket szenvedett, így a hatóságok mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre.
A kiérkező tűzoltók áramtalanították a járműveket, majd részt vettek a sérült sofőr ellátásában.
Ezután a közútkezelő szakembereknek segítettek eltávolítani és felitatni a kifolyt olajat, az autómentőknek pedig felrakni a vontatóra a felismerhetetlenségigösszetört kocsikat.
Címlapfotó: Tapolcai Önkormányzati Tűzoltóság

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok