
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
A tragédia még 2022. március 29-én történt, amikor a nő Kesztölc felől Esztergom irányába tartott a 117-es számú főúton. A környék azonban annyira megbabonázta a sofőrt, hogy előkapta telefonját, majd vezetés közben fényképeket készített a tájról – derült ki a Tatabányai Törvényszék keddi közleményéből.
Ennek következtében azonban a nő a jobbra ívelő úton fokozatosan áttért a bal oldali, menetiránnyal szembeni forgalmi sávba, majd az onnan érkező autónak ütközött.
A vétlen sofőr autója ekkor árokba csapódott, majd felborult, ugyanis a mögötte érkező nyerges vontató sem tudta már kikerülni és az oldalának ütközött.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Míg a fényképeket készítő nő 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, addig a szemből érkező kocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette.
A bíróság a napokban hozott döntést az ügyben, miszerint a vétkes sofőrt 1 év 10 hónap, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett fogházbüntetésre, 800 ezer forint pénzbüntetésre, valamint 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van