
Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban
A békéscsabai konzervgyárban történt kedden a borzasztó baleset. Az 58 éves nő belezuhant egy forró vízzel teli aknába, a testének nagy része megégett. Csak nehezen tudták kimenteni, súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel vitték kórházba.
Rózsika életéért jelenleg is küzdenek. Erről az egyik rokona beszélt telefonon a Tényeknek.
„Az intenzív osztály tájékoztatása szerint kritikus állapotban van, tehát küzd az életéért, testének 85 százaléka megégett. Tulajdonképpen a csodában lehet bízni, mert még nagyon sok dolgon múlik, hogy túl fogja-e élni” – mondta.
Az asszony lányával élt együtt, akit nagyon szeret. A munkáját is mindig becsülettel végezte, a család nem érti mi történhetett.
„Szabálykövető, lelkes dolgozó volt soha nem volt beteg, tehát én csak dicséretet hallottam róla. Mindig mindenre odafigyelt, kicsivel több mint egy éve temette el a férjét, úgyhogy most végtelenségig még jobban a lányáért élt” – tette hozzá a rokona.
A Csorváson élő család most szinte mindennap Budapestre utazik, ahol Rózsikát kezelik.
„Csak annyit kérek, hogy aki csak tud, ki-ki hite szerint szorítson, imádkozzon, bármit csináljon, csak drukkoljon értünk, hogy Rózsika felépüljön ebből” – kérte megtörten.
Egyelőre még nem lehet pontosan tudni, hogy mi történt, és hogy az asszony miként zuhant a forró vízbe. Kerestük a céget, ahol a baleset történt, levélben azt közölték, hogy minden szükséges támogatást megadnak a károsult munkavállalónak és családjának és megkezdték a baleset körülményeinek kivizsgálását, ahogy a rendőrség is.
A békéscsabai rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
A család szerint viszont most egyelőre nem az a fontos, hogy kiderüljön, ki hibázott. Ahogy ők mondták, most csak annyit tehetnek, hogy imádkoznak Rózsikáért, mert az nekik a legfontosabb, hogy hazatérhessen a lányához.

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban