
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán
Tavaly ősszel az édesanya kétéves kisfia csupaszon szaladgált és sírt. Erről a Blikknek mesélt az anya és azt is elmondta, hogy a síró Milánt a nagybátyja vette ölbe, de a kisfiú kezdett kicsúszni kezéből, ezért rátette a főzőlapra. Az elektromos tűzhely azonban nagyon forró volt, mert az anya előtte főzött rajta kávét. A kisfiúnak óriási fájdalmai voltak, mert a csupasz feneke és a lába is megégett. Másnap vitték kórházba és három hét alatt gyógyultak be a sebei. A felelőtlen nagybácsi ellen vádat emeltek és most ítélték el.
A Debreceni Járásbíróság védekezésre képtelen személy sérelmére, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
Az anya azt is elmondta, hogy nem haragszik a testvérére, mert szándékosan biztosan nem tette volna a kétéves Milánt a forró főzőlapra. A bíróság is úgy döntött, hogy a férfi a gondatlansága miatt nem kerül rács mögé.
Nyolc hónap fogházbüntetésre ítélte, amelyet két évi próbaidőre felfüggesztett.
A döntés ezzel jogerős, azt az elítélt férfi is tudomásul vette.

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból