
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A norvég gyártású automaták egyszerre akár száz italos dobozt és palackot is befogadnak, de üvegeket nem váltanak vissza, és mostani típusoknál jóval drágábbak is
– tették hozzá.
A kísérlet keretében egyebek között megvizsgálják, hogyan alakul a visszaváltási forgalom és a bolti dolgozók terhelése, továbbá előfordulnak-e nem rendeltetésszerű használat miatti fennakadások.
A közlemény szerint az üzletek feladata lesz az új automaták üzemeltetése és takarítása is, a MOHU az italcsomagolások után kezelési díjat fizet.
A telepítésről a helyszíni adottságok alapján dönthetnek, ha ez a teszt eredményei alapján indokoltnak látszik, és a vásárlókat is megkérdezik a tapasztalataikról
- tették hozzá.
Magyarországon az új visszaváltási rendszer (DRS, Deposit Return System) a tavalyi bevezetéstől számítva januárig több mint egymilliárd italcsomagolást hasznosított.
A MOHU a hatékonyság és a vevők kényelme érdekében folyamatosan fejleszti a DRS-t, és bízik abban, hogy a gyorsvisszaváltók hozzájárulhatnak a forgalom további növeléséhez
- írták a közleményben.
Egy új típusú REpont automata már üzembe is állt.
Február 27-től érhető el az ország első beöntős REpont automatája a pilisvörösvári Lidl-ben. Az új gép egyszerre nagy mennyiségű műanyag és alumínium csomagolás visszaváltására alkalmas
- közölte a MOHU pénteken közzétett Instagram bejegyzésében.
Forrás: MTI / Borítókép: MOHU hivatalos Instagram oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen