
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Vádat emeltek egy külföldi kamionsofőrrel szemben, aki rossz irányból hajtott fel az M85-ös autóútra és így vezetettkilométereken keresztül – állt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség keddi sajtóközleményében.
Információk szerint a 48 éves férfi 2021 októberében rossz állapotban ült volán mögé, mivel betegségeire szedett gyógyszerei út közben elfogytak, ezért a megfelelő pihenés ellenére is fáradtnak érezte magát.
Habár a sofőr nem volt vezetésre alkalmas állapotban, mégis útnak indult. Ekkor hajtott fel rossz irányból az M85-ösre, majd haladt rajta kilométereken át, miközben több lehajtót is elhagyott. A kamionos a 29-es kilométerszelvényben azonban belecsapódott egy vele szemben szabályosan közlekedő autóba, amely éppen előzött. A balesetben senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett.
A sofőrt közúti veszélyeztetés bűntettével vádolják, amiért akár 3 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat, valamint indítványozták a közúti járművek vezetésétől való eltiltását.
A szabálytalan közlekedést és az ezt követő a balesetet egy térfigyelő kamera rögzítette.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen