
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megújul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető híd, illetve az épület előtti, ki- és beszállásra használt terület.
A Budapest Airport a honlapján jelezte, hogy csütörtöktől a repülőtér indulási szintjére az utasok nem hajthatnak fel autóval, az érkezési szinten pedig csökken a ki- és beszállásra használt terület. Hozzátették, ettől függetlenül a felújítás idején zavartalanul üzemel az összes parkoló.
A kocsival érkező utasok számára a zöld táblákkal jelölt Terminál Parkoló és a lila táblákkal jelölt City Break Parkoló használatát javasolják, amelyek napi kétszer öt percig ingyenesen igénybe vehetőek.
2025 júniusáig a 100E busz a lezárt felső szint helyett az érkezési szint külső ívére érkezik, a belváros felé induló járatok esetében minden változatlan marad. A nem a BKK által üzemeltett buszok az indulási szintre nem hajthatnak fel, ehelyett a Busz Terminált használhatják.
A mozgáskorlátozott kártyával rendelkezőknek az érkező, tehát az alsó szinten biztosítanak parkolási lehetőséget a munkálatok idejére. A 2. Terminálon belüli liftek ezután is zavartalanul működnek.
Címlapfotó: MTI/Balaton József

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen