
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
A Tatabányai Törvényszék közleménye szerint a férfi még március 8-án egy tatabányai áruháznak a női mosdójába ment. Ott az elválasztó paravánok alatt először a tőle jobbra, majd a tőle balra lévő mosdó területére dugta át a mobilját, mellyel rögzítette a két nő WC használatát. Az egyik áldozat az átnyújtott mobiltelefont észrevette, ezért kiabálni kezdett, és megpróbálta a készüléket elvenni a férfitól, aki azt a paraván alatt visszarántotta.
A férfi a folyosón keresztül próbált elmenekülni, azonban a sértettek utána mentek, megfogták és egy férfi, illetve a biztonsági őr segítségével a rendőrség kiérkezéséig visszatartották.
Az elkövető ezen kívül háromszor italt, egyszer nyakláncot és cipőt, egyszer pedig powerbankot lopott két tatabányai üzletből.
A Tatabányai Járásbíróság a férfit lopás vétségében, folytatólagosan elkövetett lopás vétségében és személyes adattal visszaélés vétségében bűnösnek találta, ezért jogerős büntetővégzésben a férfival szemben végrehajtásában 3 évre felfüggesztett, 1 év 3 hónap fogházbüntetést szabott ki.

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje