
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Bántalmazásról érkezett bejelentés a rendőrségre március 15-én este. Egy férfi korábbi sérelmeit akarta megtorolni ismerősén, egy 51 éves nőn. A nő balmazújvárosi otthona előtt találkoztak, ahol összevitatkoztak, majd a férfi egy fokossal többször megütötte. Ámokfutása azonban itt nem ért véget, a földön fekvő asszonyt behúzta az ingatlan udvarára, ahol tovább folytatta a bántalmazást, „megöllek” kijelentéseket hangoztatva. Menekülésre csak akkor szánta el magát, amikor a nő a rendőrség értesítésével fenyegette.
Az egyenruhások nagy erőkkel a 25 éves gönci lakos keresésébe kezdtek, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene. Szerdán Encsen találták meg a rokonainál bujkáló férfit, akit másnap átadtak a hajdú-bihari kollégáiknak. L. László nem tett vallomást.
A nyomozók emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, azonban az elkészült orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a bántalmazás eszköze és módja alkalmas lehetett volna a nő életének kioltására is - írta a police.hu.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen