
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Az eset még 2024 áprilisában történt, amikor kaposvári középiskolás fiúk elhatározták, hogy az iskolatársuk által kölcsönzött és nekik kipróbálásra átadott - az önkormányzat tulajdonában lévő - speciális elektromos kerékpárt megrongálják – derült ki a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteki sajtóközleményéből.
A fiatalok egy alagsori tárolóban csavarhúzóval és flexszel szedtek, illetve vágtak le alkatrészeket az applikáció segítségével bérelhető bicikliről. Így egyebek között a vázról az első lámpát, a dokkoló részt, az ülést és a sárhányókat is eltávolították.
A fiúk nagyfokú rongálása miatt a kerékpárt cserélni kellett, így a kár meghaladta az egy millió forintot.
Az ügyészség végül a napokban vádat emelt ellenük.
A Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a cselekményüket megbánó vádlottakkal szemben próbára bocsátás alkalmazását indítványozta, amely indítványnak megfelelően a Kaposvári Járásbíróság a terhelteket egy év hat hónap időtartamra bocsátotta próbára.
Címlapfotó: Ügyészség

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá