Fiút akart, így brutális módon meggyilkolta újszülött kislányát a dühös férfi

A hétnapos csecsemőre ötször nyitott tüzet fegyverével a bosszús férfi.

Letartóztattak egy pakisztáni apát, akit azzal gyanúsítanak, hogy agyonlőtte hétnapos kislányát, mivel azt szerette volna, ha első gyermeke fiú lesz.

A Jannat nevű csecsemőre ötször nyitott tüzet fegyverével a férfi hétfőn a pakisztáni Mianwaliban. A gyermeknek esélye sem volt a túlélésre.

A helyi rendőrség közleménye szerint Shahzaib Khan bement a házába, majd megparancsolta a feleségének, hogy adja át neki a csecsemőt, ezt követően pedig agyonlőtte gyermekét - írta a Daily Mail.

A férfi ezután elmenekült a helyszínről, ám csütörtökön végül megtalálták, és letartóztatták.

Fotó: Punjab Police

Pakisztán egyes részein, ha kislány érkezik a családba, akkor azt a férfiasság megsértésének tekintik.

A csecsemő anyai nagybátyja, Hidayatullah Khan hivatalos feljelentést tett az ügyben.

Hidayatullah továbbá elmondta, hogy a férfi a gyermek születését követően magára hagyta a családot, majd hirtelen megjelent, hogy megölje a kislányt. Hozzátette, hogy ő próbálta megvédeni a kisbabát, de a dühös férfi mindenkit halálosan megfenyegetett.

2022. március 10. 12:47
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family